Hazánk nincs egyedül a világos normák elbizonytalanodásában, ám ez nem adhat biztatást arra, hogy a hatalmon levők süketek legyenek a kritikai véleményekre, félretegyék a szakmai ésszerűséget, az európai fejlődés során kiküzdött értékeket, és puszta hatalmi szempontokkal és a szűk hatalmi kör érdekeivel helyettesítsék a közjót és a nemzeti érdeket.

 

AV18 nyolc pontos stratégiai céljai között a negyedik így szól: Teremtsünk tisztességes piacgazdasági viszonyokat! A magyar állam az európai normák szerint gondoskodjék a gazdaság szabályozásáról és a társadalmi javakat újraosztásáról! A magyar vállalkozások kapjanak igazi esélyt arra, hogy nemzetközi szinten is versenyképesek legyenek!

​

Különös, és egyben viszonyaink szomorú kritikája, hogy 2018-ban még (már) követelnünk kelljen a tisztességes, fair piacgazdasági viszonyok megteremtését, és figyelmeztetnünk kell a magyar állam nevében fellépő személyeket és intézményeket a gazdaság állami szabályozásának és befolyásolásának európai normáira. Mégis aki csak egy kicsit is nyitott szemmel jár az országban, érti és értékeli e követelések jelentőségét. Azok a pártok, amelyek választási együttműködésétől a mai áldatlan viszonyok megváltoztatását várjuk, talán sok vonatkozásban máshova teszik a hangsúlyt a követendő gazdaságpolitikát illetően, de bizonyosan egyetértenek abban, hogy a mögöttünk hagyott néhány évben a kormányzat ténykedése súlyos torzulásokat idézett elő gazdasági viszonyainkban.

 

Hazánk nincs egyedül a világos normák elbizonytalanodásában, ám ez nem adhat biztatást arra, hogy a hatalmon levők süketek legyenek a kritikai véleményekre, félretegyék a szakmai ésszerűséget, az európai fejlődés során kiküzdött értékeket, és puszta hatalmi szempontokkal és a szűk hatalmi kör érdekeivel helyettesítsék a közjót és a nemzeti érdeket. Mert minden ezzel ellentétes cinikus állítással szemben létezik és felismerhető a közjó, a mai és a jövőbeli nemzet érdeke, még ha a megvalósítás módozatairól őszinte viták folytathatók is.

 

• Hazánk társadalmi és gazdasági fejlődését nem szolgálja, ha a kormány igen szűk körben, érdemi szakmai vita és az érintettek meghallgatása nélkül dönt, gyakran évtizedekre kiható ügyekben. Szükséges ezért a munkavállalók, a kormánytól független munkaadói és szakmai szervezetek, önkormányzatok, akadémiai műhelyek bevonása a nagy jelentőségű döntésekbe, a társadalmi párbeszéd intézményeinek helyreállítása. 

• Nincs rendjén, hogy hatásvizsgálat nélkül, titkosítva döntenek, sűrűn megkerülve magát a kormányzati szakapparátust is, bizonyíthatóan üzleti lobbik és baráti-üzlettársi figurák befolyásának engedve. Helyes lenne visszaállítani az állam pénzügyeinek gazdájaként a Pénzügyminisztériumot, részeként egyébként egy olyan kormányszerkezeti változtatásnak, amely a mainál jobban illeszkedne az uniós tagállamok közötti szoros együttműködés kialakult rendjéhez.

• A magyar állam a nemzeti jövedelemnek a mi fejlettségi szintünkhöz és térségi versenytársaink mércéjéhez képest túlságosan nagy hányadát vonja el adók, járulékok formájában, és ugyancsak túlságosan nagy arányban osztja újra a jövedelmeket. Önmagában e nagy mértékek növelik a korrupciós kockázatokat, a gazdasági verseny torzításának esélyét.

• Jelenleg e veszélyek ellen nem lép fel a kormányzat, sőt ideológiát gyártat ahhoz, hogy a társadalom az állami beavatkozásban, a nyertesek és kedvezményezettek kijelölésében a magyar érdekek harcos képviseletét lássa. Versenyképes, hatékony és perspektivikus vállalkozói kört azonban nem lehet politikai és személyes szelekció alapján kifejlesztetni, és főként nem európai viszonyok közepette. A ’haverok kapitalizmusa’ nem lehet tartósan sikeres, ráadásul hazánkat igen káros, költséges konfliktusokba sodorja európai partnereinkkel.

• Az elmúlt években kifejlesztett túlzott politikai centralizáció a gazdasági ügyekre is kiterjedt: piacgazdaságban szokatlan mértékű a legfelsőbb politikai kör (klikk) részletekbe menő beavatkozása, a jogszabályok eszközkénti alkalmazása, a gazdasági szereplők kedvelt és ellenséges csoportokra való felosztása. Mindez jogbizonytalanságot okoz, amely egyebek mellett az üzleti beruházások kényszerű visszafogásában is megmutatkozik – ezzel rongálva hazánk növekedési, fejlődési képességét.

• Nemzetgazdasági érdekekkel indokolhatatlan módon volt képes elkötelezni a magyar államot a kormány igen költséges, túlzott méretű és gyaníthatóan ránk nézve előnytelen külföldi finanszírozású beruházások mellett: ezek között a legismertebb a Paks 2 és a kínai vasútprojekt. Feltűnő a korrupt és tekintélyuralmi rezsimekkel való üzleti barátkozási kísérletek gyakorisága: ezekből aligha remélhető kölcsönösen előnyös és tartós üzleti kapcsolat. A kis és közepes méretű vállalkozások (KKV) számára különösen perspektívátlan a keleti rezsimek felé nyitás, mind költség-okok, mind a politikai nexusra utaltság miatt.

• A 2008-as pénzügyi válságban megmutatkozó tényleges aránytalanságokat félremagyarázva olyan újraiparosítási ideológiával állt elő a kormány, amely káros irányba tolhatja a magyar gazdasági szerkezetet, lebutított és idejétmúlt szakképzési irányzatokat preferál. Ez már rövidtávon rontja annak esélyét, hogy hazánk az európai (világméretű) értékláncokba a mainál kedvezőbb módon, nagyobb hozzáadott értékkel kapcsolódhasson be – sőt egyáltalán bekapcsolódhasson, mihelyt az új ipari forradalom normái meghatározóvá válnak partnereinknél.

 

Leszakadásunk veszélyét növeli az euró-övezetből való kimaradásunk is. Szomszédjainknak, az értékláncokban előttünk és mögöttünk következő partnereinknek döntő hányada az euró-zóna tagja. A nemzeti valutához fűződő potenciális előnyöket túlhangsúlyozó és a nemzetközi sebezhetőségből, kitettségből fakadó veszélyeket elhallgató kormányzati és jegybanki propaganda ellenére a magyar társadalom zöme elismeri a közös európai valuta előnyeit, az üzleti élet pedig gyakorlatilag nagymértékben euroizálva van. Ezért egy új kormányzatnak világos pályát kell felvázolnia a magyar társadalom – valamint nem kevésbé európai partnereink – számára arról, hogy az euró átvételének kötelességét miként és mikor lesz képes teljesíteni hazánk.