2. JOGÁLLAM HELYETT PÁRTÁLLAM

A törvénytől az önkényig

 

 

A „nemzeti együttműködés rendszerének” alapjai

 

A rendszerváltás egyik fő célja a köz javát szolgáló, átlátható demokrácia felépítése volt. Az Európai Unióban együttműködő demokratikus államok rendszerei és normái szolgáltak mintául, az európai jogrend és intézmények meghonosítása pedig eszközül. Ezzel szemben három évtized múltán Magyarország élen jár a demokrácia lebontásában. Az EU-csatlakozás 15. évfordulóján egyetlen érdekcsoport terpeszkedik a hatalom csúcsán. A Fidesz „nemzeti együttműködési rendszere” alapvető alkotmányos követelmények sorát szegte meg, hogy leválthatatlanná váljék. Magyarország ma nem alkotmányos demokrácia és nem jogállam.

A Fidesz mint a hatalom kizárólagos birtokosa rendszerszerűen, szinte fogaskerékként egymáshoz kapcsolódóan bontotta le a jogállamiság intézményeit. Abban a rendszerben, amelyet Orbán Viktor „illiberális demokráciának” nevez, az alkotmányos demokráciákra jellemző hatalommegosztás, az ellenőrzést garantáló fékek és ellensúlyok már nem, vagy csak alig érvényesülnek. A jogállam lebontásával megvalósult a 2009-ben, Kötcsén általa meghirdetett stratégia, miszerint egy centrális politikai erőtér fog létrejönni egyetlen nagy kormányzó párttal, amelyet az állandó kormányzásra berendezkedett politika jellemez. E program meghirdetésének 10. évfordulóján Magyarország már nem demokratikus köztársaság, hanem „pártállam”.

​

Az Alkotmány helyébe lépő 2011-es Alaptörvényt az Országgyűlés csupán kormánypárti szavazatokkal fogadta el. Az Alaptörvény előkészítése sem felelt meg a törvényesség követelményeinek, mivel nem teljesült az átláthatóság, az elszámoltathatóság, a többpárti demokratikus eljárás követelménye. A törvényhozó előzetesen érdemben nem egyeztetett sem a politikai pártok, sem a társadalom képviselőivel. Ezért az Alaptörvény formailag illegitim és a tartalma sincs összhangban a jogállamiság követelményeivel és a társadalom egészének életfelfogásával és értékeivel. A bevezetőjét képező „Nemzeti hitvallás” egyoldalú ideológiára épül és hamis „történelmi hagyományokra” utal.

​

Az új Alaptörvény 2014 után közel a felére csökkentette az Országgyűlés létszámát. Ez a változás eszközként szolgált arra, hogy a miniszterelnök-pártelnök a kormánypárti képviselőket rövid pórázon tartsa, hiszen jelöltségük, illetve a képviselőség utáni jövőjük személyesen tőle függ. Az Országgyűlés ez által a végrehajtói hatalom ellenőrzése helyett a kormány kritikátlan szavazógépévé vált. Az Országgyűlés új házszabályi rendelkezései tovább gyengítették a parlamentnek a végrehajtói hatalmat ellenőrző szerepét és lehetőségeit. A hatalommegosztás elve is súlyosan sérült. Az ellenzéki képviselőknek nincs esélyük érdemben befolyásolni a döntéseket, beleértve a kormánytól független intézmények vezetőinek megválasztását vagy kinevezését.

 

A demokratikus kontroll kiiktatása

​

A köztársasági elnöknek lehetősége lenne arra, hogy az aggályosnak vélt elfogadott törvényeket alkotmányos kontrollra elküldje az Alkotmánybíróságnak. Azonban az elnököt 2010 óta a pártelnök-miniszterelnök jelöli ki a Fidesz pártkatonái közül és az Országgyűlés engedelmesen megszavazza. A 2012 óta második elnöki ciklusát töltő jelenlegi köztársasági elnök az alkotmányos kontroll jogával mindössze kétszer élt. Az államfő így nem tölti be a törvényhozói hatalom feletti ellenőrző funkcióját.

​

Az Alkotmánybíróság összes jelenlegi tagját a mostani hatalom jelölte erre a tisztségre, ezért az a legritkább esetben mer csak szembe menni a kormányzati akarattal. Az Alkotmánybíróság hatásköre azzal is megrövidült, hogy kivették a hatásköréből a költségvetéssel, az adózással, az illetékkel, a járulékokkal és a vámmal kapcsolatos kérdések körét, továbbá az Alaptörvényt módosító rendelkezéseket tartalmilag nem vizsgálhatja. A „gránitszilárdságúnak” nevezett Alaptörvényt már hét alkalommal módosították.

​

Magyarországon egyedül a bíróságok próbálnak még ellenállni a politikai hatalom nyomulásának, de a legfőbb ügyész és az Országos Bírósági Hivatal elnöki tisztét a Fidesz pártkatonái töltik be demokráciákra nem jellemző, hosszú időtartamra szóló mandátummal. A független bíráskodás elleni legújabb támadás a közigazgatási bírósági rendszer felállítása, amely a hatalom számára kényes ügyek – tüntetések, sztrájkok, választási vagy közérdekű adatok kiadása – bírósági vizsgálatát végzi, bíráit pedig az igazságügy miniszter nevezi ki.

​

Az államapparátus vezetőit, egészen középvezetői szintig, valamint az állami tulajdonú gazdasági társaságok vezető tisztségviselőit a kormány a 2010-es választásokat követő pár hét alatt lecserélte. A központi közigazgatásban dolgozó köztisztviselőket „kormánytisztviselővé” keresztelték át, ezzel is jelezve, hogy ők a jövőben nem a „közt” szolgálják, hanem a kormányt. A központi közigazgatásban a kiválasztási szempontok tekintetében a szakmai felkészültséget már a középvezetői posztok betöltésénél is megelőzi a politikai lojalitás.

​

A gazdaság területén is megtörtént a demokratikus ellenőrzést gyakorló intézmények hatalmi megszállása: az Állami Számvevőszék elnöke, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei, a Monetáris Tanács tagjai, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke és helyettesei, a Közbeszerzési Hatóság elnöke már egytől-egyig a kormányzó párt káderei.

 

A szabadságjogok megnyirbálása

​

A Fidesz 2010 óta nem csak a teljes állami intézményrendszert foglalta el, hanem törvények sorával csorbította az alapvető szabadságjogokat. Korlátozták a sztrájkjogot, csökkentették a szakszervezeti jogosultságokat, szigorítottak az egyházalapítás, a népszavazás, valamint a gyülekezési jog gyakorlásának feltételein, továbbá meggyengítették az ombudsmani rendszert.

​

A sajtószabadság és az információkhoz való hozzáférés alkotmányos alapjog, amelynek legfontosabb eszköze a média. A kizárólagos hatalom kiépítése 2010-ben a média megszállásával kezdődött. A Médiatanács, illetve a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság egyoldalú politikai befolyás alá került. A Médiatanács monopol helyzete nyomán a médiapiac egyoldalúvá vált és a média függetlensége megszűnt. A média eszközeinek túlnyomó többségét (mintegy 500 országos és helyi sajtóterméket és médiumot) egyértelmű kormányzati befolyás alatt álló konzorciumban koncentrálták. Ezzel a lakosság többségéhez csupán az állami rádió, tv és újságok által közölt információk jutnak el. Ezeken a csatornákon történik a lakosság álhírekkel és hazugságokkal való manipulálása (a „Brüsszel” és Soros elleni kampányok, a migráció torz bemutatása), amit tovább sulykolnak az egész országot rendszeresen elárasztó óriásplakátok. Mindezt lehetetlen ellensúlyozni, hiszen az ellenzéki pártok képviselői nem is juthatnak hozzá a közszolgálati média eszközeihez.

A hatalom számára fontos az is, hogy a jövő nemzedéke ne gondolkodó, öntudatos, a jogaival élni kívánó állampolgárokból, hanem egyen gondolkodású, egyen ismeretekkel rendelkező, engedelmes alattvalókból álljon. Ezt a célt szolgálta a tanszabadság elleni fellépés, a tankönyvek különbözőségének és szabadon választhatóságának megszüntetése, a tankönyvpiac államosítása, az oktatási rendszer országos központosítása és a tankötelezettség 16 évre történő leszállítása is.

​

Úgyszintén nagy hazai kárral és nemzetközi presztízsünk csökkenésével jár a felsőoktatás és kutatás autonóm intézményei elleni fellépés. Az egyetemekhez telepített kancellári rendszert gazdálkodási ésszerűségi okokkal indokolta a kormány, de ez a megoldás alkalmat ad az egyetemi önállóság pénzügyi eszközökkel való korlátozására. A budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) működési feltételeinek ellehetetlenítése mögött nem találni jó szándékú indokot, ez az ügy is komoly nemzetközi tekintélyvesztést és a hazai tudományosságnak érzékeny károkat okozott. Jelenleg is zajlik a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek leválasztásával kapcsolatos kormányzati fellépés, amelynek indítékai nem világosak. A különféle ügyekben közös az, hogy a politikai hatalom felől nézve független, a kormánynak közvetlenül alá nem vetett intézmények ellen irányulnak.

 

Tisztességtelen választások

​

A helyzet demokratikus választások útján történő megváltoztatásának lehetőségét a regnáló hatalom minden eszközzel korlátozza. Az új választási törvény eltörölte a kétfordulós választást, így az ellenzéki pártok nem tudnak a két forduló között szövetséget kötni. A törvény lehetővé teszi, hogy a kormányzó pártszövetség a választók kisebbségének szavazataival is a mandátumok kétharmadát kapja meg. Ennek egyik eszköze a választókerületek átalakítása, amely szétdarabolta az ellenzéki többségű területeket. Diszkriminatív és visszaélésre ad lehetőséget az is, hogy a külföldön tartózkodó, de Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok és a határon túli, kettős állampolgársággal rendelkező magyarok más módon szavazhatnak. Az előbbieknek, ha szavazni akarnak, személyesen kell megjelenniük a kijelölt külföldi konzulátusokon, ezzel szemben az utóbbiak levélben is elküldhetik a szavazatukat, ami visszaélésekre adhat lehetőséges, mivel lehetetlen ellenőrizni a szavazat eredetiségét.

​

Megoldatlan a pártok kampányfinanszírozásának kérdése, holott ennek átláthatósága a választások tisztességes lebonyolításának egyik alapfeltétele. Ezzel a helyzettel él vissza az Állami Számvevőszék, amely csak ellenzéki pártok ellenőrzése során talál a működésükben kifogásolni valót: nagy összegű támogatásokat von vissza, illetőleg bírsággal sújtja őket, lehetőleg a kampányidőszakot közvetlenül megelőzően, pedig erre hatásköre nincs, ráadásul az ÁSZ döntéseivel szemben a jogorvoslati lehetőség is kizárt.

 

Ezzel szemben a Fidesz költségvetési pénzt is felhasználva a törvényileg megszabott keretnek sokszorosát költhette kampány célokra. A kormányzat szócsövévé vált és rekordösszegekkel finanszírozott közszolgálati médián és a demokráciákban ismeretlen „kormányzati tájékoztató kampányokon” keresztül juttatja célba a saját üzeneteit. Ám ezt sem az Állami Számvevőszék, sem a Nemzeti Választási Bizottság nem kifogásolja. Az anyagi fölény mellett a kormánypártokat segítik a sajtó és média, valamint a plakáthirdetési viszonyok is, így a választópolgárokat óriási fölénnyel érik el a kormánypártok választási üzenetei. 2010 óta a magyar választások szabadok voltak, de nem tisztességesek. A jelenlegi helyzet demokratikus választások útján történő megváltoztatásának lehetősége elé a regnáló hatalom súlyos, gyakorlatilag leküzdhetetlen akadályokat gördített.